LÁT JOGSZABÁLYVÁLTOZÁS!

Emelkedik a lakás-akadálymentesítési támogatás összege,
többször is lehet igényelni!

A kormány megemelte és többször igényelhetővé tette a mozgássérült embereknek járó lakás-akadálymentesítési támogatást. 

Az idén januártól új és használt lakás vásárlása, meglévő lakás átalakítása esetén 300 ezer forint akadálymentesítési támogatás igényelhető.

Most az is lehetővé vált, hogy ugyanazon személy 10 évente kérheti a támogatást, amennyiben szüksége van újabb akadálymentesítésre.

Egy másik javaslatunk is meghallgatásra talált: nehezményeztük, hogy az ügyintézés sokba kerül, a bank esetenként 30 ezer forintot is elkért érte. Ezen túl ezt nem teheti meg, nem kérhet semmilyen díjat az ügyintézésért a mozgássérült emberektől, csak a tulajdoni lap hiteles másolatának díját. Az új szabályozás szerint e tevékenységéért a bank 8% költségtérítésre jogosult az államtól. A változások 2016. január elsejétől léptek életbe.

Szeretnénk azt is elérni, hogy az ügyintézés visszakerüljön az egyesületekhez.

A módosított jogszabály itt elérhető: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=55959.290197#foot90külső, új ablakban nyílik

KIVONAT

12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról

Hatályos: 2016. január 1-jétől

  1. Akadálymentesítési támogatás Tovább>>PDF dokumentum, új ablakban nyílik

Bejegyzés adatai